Weboldal, tanulás, átalakulás

A bejegyzésből megtudhatod, mi minden történt velem a tavalyi évben és milyen átalakulások vették kezdetét a Vándorecset háza táján. Tarts velem! Nézz körül nálam! 🙂

Olvasási idő: 5 perc
A csoportképet Pődör Mátyás készítette.

Minden azzal kezdődött, hogy szerettem volna végre egy klassz weboldalt a Vándorecsetnek. Ezért megvásároltam egy weboldalkészítő kurzust, hogy létrehozzam sajátkezűleg a Vándorecset weboldalát. 🙂 Bizony, nagy fába vágtam a fejszémet, hiába vagyok designer, a programozás és egyéb ilyen technikai beállítások távol állnak tőlem. Szóval teltek az órák, napok, hónapok és készült, épült, szépült a felület – persze a 8 órás munkám mellett mindezt.

Szerettem volna egy olyan felületet létrehozni, ahol átláthatóan minden megtalálható, ami a Vándorecsettel kapcsolatos. Így az oldalon találtok sok hasznos információt, pl hogy hogyan született a Vándorecset, ki vagyok én?, mi a hosszú távú vízióm és a programtípusok közül is válogathattok, mint az önismereti túrázás, kreatív műhely, közösségi események, elvonulások. Az közelgő események listázva is felkerülnek, tudsz jegyet, bérletet és tagságot is vásárolni. Továbbá ajándékkal is készülök a VE iránt érdeklődőknek. 🙂

Rajzolt számítógép egérrel, billenytyűzettel, nagyítóval, wifi ikonnal, start up ikonnal, kukaccal, a háttérben valós cédulák lógnak a falon elhomályosítva.

A weboldal készítése mellett át kellett gondolnom a Vándorecset struktúráját, programjait, mit is szeretnék adni nektek, ezeket milyen formában tudom biztosítani. Komoly átgondolást és tervezést igényelt ez a fejlesztés, s talán ez az, amire azt szokták mondani: „Az ember holtáig tanul…” A fejlesztések miatt a tavalyi évben az aktív VE programok elmaradtak, amit sokszor nehéz volt megélnem, ugyanakkor most ért be az a több munkaórányi aktív tanulás, odaadás és türelem, amit az oldal létrehozása és a rendszer felépítése kívánt.

Adj hangot magadnak beszédtechnikai tanfolyam Vollner Judittal. A képen 8 résztvevő verset mond.
Fotó: Ginger Photo

Ezek után júniusban részt vettem az Inspi-Ráció Egyesület által szervezett „Treemap – a közösségi emberképző” elnevezésű egy hetes táborban Bálványoson, a Kincsek Völgyében. Életem egyik legmeghatározóbb élményével gazdagodtam itt. Minden közösségbe vágyó, közösséget vezető, vagy közösségi tagnak szívből ajánlom ezt a tábort. Pontosabban úgy szoktam mondani, hogy felírnám receptre. 🙂

Egy héten keresztül reggeltől estig a saját bőrömön tapasztalhattam, hogyan válik 10 teljesen idegen ember a társammá, hogyan válik közösséggé. Mély kapcsolódások születtek, szinte az első pillanattól olyan részeinket tártuk fel a gyakorlati feladatokon keresztül, amelyek még barátságban is csak később kerülnek a felszínre.

Úgy érzem, ez az élményem és tapasztalatom nagyban hozzájárul ahhoz, hogy még erőteljesebben tudjatok mélyülni a Vándorecset programok során, s még színesebbé váljanak a VE események.

„Treemap” felirat a résztvevőkkel

Annyira megtetszett Éva és Pabló „világa”, fejlesztési módszertanuk, 25 éves tapasztalattal a hátuk mögött, hogy modullá alakítottam a tábort, amely a 2 éves közösségi facilitátor képzésük része. Így most épp közösségi facilitátornak tanulok. 🙂

Sok egyéb történést is említhetnék, ami 2024-ben felemelő, megugrandó és fordulatokban gazdag megéléseket hozott, pl, hogy teljesült az egyik bakancslistás vágyam és meztelenül fürödtem a tengerben, amely korlátokat lebontó, felszabadító élmény volt. Vagy hogy életem egyik legfantasztikusabb koncertjén vehettem részt, az Il Volo olasz trió budapesti látogatása jóvoltából – a Lélek zenélt aznap este. Másnap este pedig nagymamám Lelke távozott a földi világból – utolsó élő nagyszülőmé…

Kívánom, hogy éld meg azt, ami VAN. Hogy tudj hálás lenni azért, amid van és amit kapsz. Jusson eszedbe ez az év napjaiban. Hogy azon változtass, amin tudsz és amire hatással tudsz lenni, a többivel pedig ne törődj, csak MENJ TOVÁBB. Kívánom, hogy képes légy megköszönni minden tapasztalást – a jót és a rosszat is. Hiszen ki ítéli meg a tapasztalást? Ha erre megkapod a választ, akkor „a jelen” vagy – mint az erdőben, amikor a jelölt úton haladsz. Légy JELen életed napjain. A Lélek JELenLÉTében…

S ha közösségben tennéd mindezt, gyere velünk az er(e)dőbe, vissza a Forráshoz 2025-ben: önismereti túrákra, kreatív műhely foglalkozásokra, közösségi eseményekre és csatlakozz a Vándortárs csoporthoz, hogy elmélyíthessük a kapcsolódást egymással! 🙂

Szeretettel üdvözöl téged Enikő, a Vándorecset létrehozója

Enikő, a Vándorecset létrehozója van a képen.
Enikő a Kincsek Völgyében.

Legfrissebb bejegyzések:

Hírek

Weboldal, tanulás, átalakulás

A bejegyzésből megtudhatod, mi minden történt velem a tavalyi évben és milyen átalakulások vették kezdetét a Vándorecset háza táján. Tarts velem! Nézz körül nálam! 🙂

Tovább olvasom »
Kreatív Műhely

Kreatív műhely a Szelenit Központban

Felejthetetlen élmény volt veletek megtapasztalni, milyen érzés, amikor közösen éneklünk, ahogyan visszhangoztátok a „Bátor Szívem velem vagy…” sorokat és mennyire felemelő, támogató tud lenni, amikor a festés által előbukkanó üzenetek a felszínre kerülnek.

Tovább olvasom »
Vándorecset
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.